Oldal kiválasztása

RÓLUNK

ELHELYEZKEDÉS

ELHELYEZKEDÉS

A vasútállomás mellett

A Joker Panzió könnyen megközelíthető vendégeink számára, hiszen a pécsi vasútállomás mellett és a helyi buszvégállomástól mindössze csak egy karnyújtásnyira helyezkedik el. Csupán 10 perc sétával elérhető a város szíve, a Széchenyi tér.

JOKER PUB

JOKER PUB

Az épület földszintjén a Joker Pub. Szeretettel várjuk önöket bőséges ital illetve étel kínálatunkkal.  Rendeljen akár a szobájába.

KÖZÖSSÉGI HELYISÉG

KÖZÖSSÉGI HELYISÉG

Éjjel-nappal használható

Közösségi helyiségünk a nap 24 órájában áll szálló vendégeink rendelkezésére. Vendégeink a  TV-t, illetve a teljesen felszerelt konyhát is díjmentesen használhatják. A konyhában kávé, tea várja vendégeinket.

Felújítva 2020-ban

Szeretettel köszöntjük Önöket a frissen felújított Joker Panzió honlapján. Szállónk pénztárca kímélő árakkal a vasútállomás mellett, a történelmi belvárostól pár percre kínál kikapcsolódást vendégei számára. Bízunk benne, hogy megújult szállónk elnyeri tetszését, és hamarosan vendégeink között köszönthetjük Önt is!

Szállás

A felújított szállónkban 10 szoba, 26 ágy áll vendégeink rendelkezésére. Szállásunkon egyaránt megtalálhatóak a két ágyas standard szobák, a három, illetve négy ágyas nagyobb szobák, hogy vendégeink minden szükségleteinek meg tudjunk felelni. Igény szerint szobáinkban pótágyat biztosítunk. Tv és légkondi minden szobában van.
Minden szobában tiszta ágynemű és friss törölköző, hajszárító várja vendégeinket. A szállás teljes területén ingyenes Wi-Fi internet elérés biztosított.

SZOBÁK

Francia ágyas vagy külön ágyas

Francia ágyas vagy külön ágyas

3 ágyas

3 ágyas

4 ágyas

4 ágyas

Kapcsolat

Joker Panzio Pécs

Joker Panzio Pécs

Cím: Pécs, Mártírok útja 14.
Mobil: +36 20 852 3333

E-mail: info@jokerpanzio.hu

13 + 2 =